Ismét sikerült magunk mellé állítani egy TOP versenyzőt, ezúttal ifj. Técsi Laci a HTS Team versenyzője választott bennünket, hogy az általunk készített WP csillapítókkal versenyezzen ebben az esztendőben.
Az első tetszetek meg voltak, és jól is sikerültek, úgy, mint mi és a versenyző is elégedettek volt az eredménnyel.
Ebben nagyon nagy szerepe van Déczi Balunak, aki nem csak az átalakítást végezte, hanem a beállításokba is oroszlán része volt.
Cégünk filozófiája, a fiatal tehetséges versenyzők segítése, hogy eredményesebben és biztonságosabban tudjanak versenyezni.
MX2 Técsi László, Pergel Bence, Pergel Márk,
MX85 Hateier Botond, Hajdú Ádám.